2008. június 03.
Búcsú I
Ültem a vonaton,
S néztem ki az ablakon.
Láttam, hogy intettél,
S azt is mikor elmentél.
Az utolsó pillanat,
Bennem örökre megmaradt.
Mikor egyre távolodtam onnan,
Hol olyan boldog voltam,
Elszomorodtam.
Könnycsepp gördült le az arcomon.
S én hagytam,
Hogy elragadjon magával a bánat,
Mert szép szemed
Már nem láthat.
S Téged magával nem ránthat
A mély fájdalom.
S az álom
Az amibe menekülék én,
Mert a szívem minden
Szép percet újra él.
Ott abban a világban
Nincs semmi ami fájhat,
Mert ott soha nem jön el a búcsú,
De mikor felébredek
Szívem újra szomorú,
Mert a szép álom véget ér,
S szívem továbbra is Tőled távol él.
2008. június 04.
Búcsú II
Ültem a vonaton,
S néztem ki az ablakon.
Láttam, hogy intettél,
S azt is, mikor elmentél.
Az az utolsó pillanat,
Bennem örökre megmaradt.
Mikor egyre távolodtam onnan,
Ahol boldog voltam,
Elszomorodtam.
Könnycsepp gördült le az arcomon.
S hagytam, hogy elragadjon magával a bánat,
Mert szép szemed már nem láthat.
Téged magával nem ránthat a mély fájdalom,
Mi bennem él.
De kicsiny szívem még remél.
Hiszem azt,
Hogy lesz majd még olyan nap,
Mikor újra látjuk egymást.
S olyan lesz, mint az első találkozás.
Teli baráti szerettel,
Mert mindkettőnknek ez kell.
Tudatni szavakkal és tettel,
Hogy egyikünk sem kertel,
S amit érzünk
Az színtiszta és igaz barátság.
2008. június 07.
Szívemben őrzöm még...
Szívemben őrzöm még a lángot,
Mit Te gyújtottál ott.
Mitől többé szívem már nem fagyott.
Felolvasztotta a szívedből áradó szeretet melege.
S meg is maradt a tüze.
Azóta szeretet lángja melegíti a szívem.
Eddig nem is tudtam, hogy milyen
Jó érzés, ha van a világon
Egy barátom,
De most már belátom,
Hogy barátságod nélkül mit sem érne az élet,
De most már minden szép lett,
Mert Te itt vagy velem,
Ha bánat éri szívem
Vigasztalsz, ahogy Tőled telik,
És ez annyira jól esik.
Ha együtt nevetünk velünk nevet az ég,
Ez olyan szép!
Erre vágytam már rég.
A barátságod számomra az élet ajándéka,
Mit örökre szívembe zárva
Őrzök én,
Mert, ha más nem is, de e szép emlék az enyém.
2008. június 07.
Barátom...
Barátom kedves vagy Te a szívemnek!
Tőled lett színe az életnek.
Ami eddig fekete volt és fehér,
Most ezer színnel felér.
Ha Rád gondolok ragyog a nap,
Mert szívem Tőled annyi szeretet kap.
Arcom a fény felé fordítom,
S benne az arcodat látom.
Szerencsés vagyok, mert Te vagy a barátom.
Az élet eddig kevés jót adott nekem,
S ezt a kevés jót el nem engedhetem.
Őrizlek hát szívem mélyén, míg csak élek,
Mert Tőled szép az élet!
2008. június 16.
Hullócsillag
Csúf magány ímhol megint kerülgeted hajlékom.
Remegő kezembe temetem arcom.
A sírás kerülget,
Mert félek, hogy eltűnhet
Azon égi tünemény
Mi nem régen tűnt fel életem egén.
Hullócsillag lesz belőle,
De még egy utolsót kívánhatok tőle.
Kívánságom pedig az lészen,
Hogy maradjon az égen.
Ragyogjon fényének selyme továbbra is nékem,
Hogy a sötétben ne kelljen félnem.
Eleget szenvedtem a magány sötét árnyékában,
Míg egyszer csak rátaláltam.
Fényé kivezetett az örök sötétség honából,
Ahol mindenki gyászol.
Gyászolja magát, s a boldog életet,
Mi úgy tűnik számára elveszett.
De ez nem helyén való
Ezt mutatja minden gondolat és szó.
Mindenkinek mutatják az utat,
Csak többségük túl vak.
Azt hiszik csak múló tünemény mit látnak,
S nem nevezhetik barátnak.
Pedig az!
Méghozzá hű és igaz!
Számomra ez vigasz.
Bár távol él tőlem,
Nem kell félnem,
Hogy elfelejt,
Mert szívében őriz, s rejt.
Így hát felnézek az égre,
Fel a csillagomra,
Hogy fényében fürdessem arcom.
Már befejeztem a harcom,
Mit a kétellyel vívtam.
Letettem a fegyvert,
De nem azért, mert megvert.
Belém hasított a felismerés,
Hogy ez a harc egy önmarcangolással felért.
Az viszont teljesen felesleges,
Mert bizton tudom barátként szeret,
S el nem feled.
Igazat beszél
A szél,
Ki azt susogja fülembe,
Hogy nincs minden veszve.
Járt ott, hol ő él,
S hallotta mi szíve mélyéről
FElszakadó sóhajként életre kél.
Ő is örök barátságot remél.
Ha egyszer a sors összekapcsolt két életutat,
Azt feladni nem szabad,
Mert, ha így teszünk,
Két csillag hull a semmibe,
Ragyogó fényét teljesen elvesztve.
Sötétebb lenne majd az este,
Mert e két kis csillag
Reményt vesztve eltűnne egymás szívéből,
Bánatukban lehullnának az égről,
S ez tanuskodna egy szomorú végről.
2008. július 07.
AJÁNLOM AZ OLDALT
