Ugyanúgy szeretlek

 

Ugyanúgy szeretlek, mint az előtt,

S fejet hajtok a tűnt szépek előtt.

Emlékemben még él a jó,

Bár már elsülyedt a hajó.

A kis hajó nem jutott el odáig,

A teljes boldogságig,

Mert az élet tengerén

Léket kaptam én,

S a víz messze sodort attól,

Mit kerestem az első naptól.

 

                     1996. február

 

Emlékkönyvbe

 

Emlék lesz e pár sor,

Mit most írok Neked.

S, ha egyszer előveszed,

Tán könnyezni fog szemed.

Emlékezz akkor rám,

Az életed alkonyán!

Jusson eszedbe minden,

Mi él a szívedben!

Régi órák, percek,

Mik akkor nagyon gyorsan teltek,

Lassan peregnek most,

Mint arcodon a könnyek.

Sírsz, mert az elmúlt ifjúság már

Messze jár,

S öreg lett azóta minden

Diák, s tanár.

Köztük leszek én is,

Ha minden igaz,

S hű barátod maradok,

Ha ez jó vigasz.

Akkor is, most is,

A végtelen időkig,

Voltam, leszek, maradok

Igaz, hű és kitartó

Barátod.

 

                     1996. február 23.

 

Halál, élet

 

Halál, élet

Szenvedély lett.

Az élet nem más,

Mint múló ábránd,

Egy szeszélyes szenvedély.

A haldoklás a hervadás,

Az elmúlás az ébredés.

Az élet homály,

A halál a fény.

Az élet zavart,

A halál zavartalan.

Ezen gondolkodom minduntalan,

S tudom, az élet a bűn,

S a halál a megváltás.

 

                     1996. szeptember eleje

 

A csend

 

Leülök a szobámba,

Egyedül vagyok.

Ülök és hallgatok.

Hallgatom a csendet.

Hallom, mit titkon súg.

De úgy érzem hazug.

Nem mond igazat,

S magamban gondolom:

"Hazug minden szavad!

Te is hazudsz,

Mint a többiek,

Neked is kőből van a szíved.

Te is elhagysz,

Kinevetsz, röhögsz rajtam,

S ebbe már sokszor,

Majdnem belehaltam."

                     1996. szeptember eleje

 

Fekete

 

Fekete lét,

Fekete hét.

Fekete mosoly,

Fekete csokor.

Feket szív,

Fekete kenyér.

Minden fekete elfér

Az életemben.

Fekete boldogság,

Fekete kéj.

Fekete lélek,

Fekete éj.

Fekete újság,

Fekete halál.

Ez utóbbi hamar

Én rám talál.

 

                     1996. szeptember 16.

 

Dédnagymama

 

Olyan, mintha aludna,

Testét betakará a mennyei dunna.

Alszik, szíve boldog ott fenn,

De néha szomorú, s azt suttogja:

"Miért nem vagy velem édes párom!

Örökké a lelked várom!"

De nem koszorúzza örök bú a lelkét,

Mert tudja,

Egyszer, kit annyira szeretett,

Jobblétre szenderül,

S fényesebben ragyognak majd,

Mint a Nap,

Az örökkévalóság

Minden percében.

 

                     1996. szeptember 16.

 

 

Borítékra

 

7 pecsétes titok.

Nem eszek, csak iszok.

Színes képek, ábrándok,

Leveledre én várok.

 

                     1996. október 2.

 

Már egy hete...

 

Már egy hete,

Hogy ilyen vagyok.

Már egy hete,

Hogy búsulok.

Már két éve,

Hogy elment,

S hány éj mi

Eltelt,

Egyedül, nélküle?

Nem érint meg

Két keze,

S nem hallhatom

Hangját.

Mi annyiszor elfeldtette

Lelkem haragját.

Ha most itt állna,

S rám mosolyogna,

Szívem a világon

A legboldogabb volna.

 

                     1996. október 17.

 

Üveghegy

 

Utoljára kelt föl a Hold.

Szívedben kétségbeesés dobolt.

Nem tudtad hol vagy,

Mi van veled,

Csak nézted a messzi

Üveghegyet,

Túl a nagy óceánon,

Távol a világtól.

Mindenki elfordul tőled,

Itt senki se gyászol.

Ha most vízbe ölöd magad,

Semmi esélyed se marad,

Hogy bebizonyítsd,

Tudsz szeretni,

S téged is szerethetne

Valaki,

Ki majd rád talál

Egyszer.

Nem segít a halálos

Vegyszer.

Légy erős, kitartó,

S elér a hajó,

Mi elvisz a messzi szigetre,

Hogy ne gondolj üveghegyekre,

S e sziget neve

Nem marad titok,

Hisz te már régóta tudod.

                     1996. október 19.

 

Haragos vers

 

Itt ülök a földön,

Nézek a semmibe.

Kutyábe se vesz

Senki se.

Nem szólnak hozzám

Se halkan, se hangosan,

S én rímeket faragok

Haragosan.

Aztán rájövök, hogy

Nincs okomharagra,

Nyugalom szállt meg

Rímeket faragva.

De tudom, hogy

Próbálkozásom hasztalan

A beilleszkedésre,

Mert senkinek nincs rám

Szüksége.

Aki barát volt, ellenségem most,

S játsza az ismeretlent,

Az ellenszenves "okost".

                     1996. november 20.

 

A holló

- Egy film képei -

 

Volt egyszer egy fiatal pár,

S volt egy éjszaka,

Mit nem felejthetnek el soha.

Akkortájt a bűn uralta

A világot.

Rablás, gyilkosság

Sehol sem hiányzott.

S elérte a fiatalokat a végzet

Az Ördög éjszakáján

Átestek az árnyvilág

Határán.

Meghaltak, de

Egy év sem teltbele,

S csodát tett egy

Feket madár.

S életrekeltette a

Gonosz uralmát megbontó

Fiút,

Ki a lány kedvese volt.

Ő volt, aki azon az ördögi estén

Szintén megholt.

S eljött bosszútállni

A világon,

Hogy lelkibékét találjon.

Megkereste, s kivégezte

Azokat, kik halálát okozták.

Szörnyű tettükért a jutalmat

Megkapták.

A fiú miután bosszútállt,

Rózsát vitt kedvese sírjára,

S ő is sírba szállt.

Megtalálták a békéjüket

Egy jobbvilágban,

S elveszik számukra az idő

Az örökkévalóságban.

                     1996. december 2.