Mottóm
William Shakespeare: LXXV.Szonett
" Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek.
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg.
Csupa fény, boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet.
Csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet.
Arcod varázsa csordultig betölt,
S egy pillantásodért is sorvadok.
Nincs más nem is akarok más gyönyört
Csak amit tőled kaptam és még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon
Részeg vagyok és mindig szomjazom"
----------------------------------------------------------
Emlékek
Ülök a szobámban,
Nagy magányban.
Az emlékek rámtörnek,
S életem első szerelméről beszélnek.
Ezek az emlékek szépek, rosszak.
Beszélnek és én hallgatom csendben,
S szívemben nagy fájdalom ül meg.
1992
Az élet egy pillanat...
Az élet egy pillanat,
Vagy eltűnik, vagy itt marad.
Ha eltűnik jön újabb,
Ami egy pillanat.
S e pillanat alatt élünk, cselekszünk.
De ha elmúlik vége szakad.
Az élet csak egy pillanat.
1992
Kurt Cobain
Egy mítosz, egy legenda,
Ki hangjával hatva,
Rám, rád, s mindannyiunkra,
Jó volna, ha még alkothatna.
De elszólította őt az Úr.
Ujjai által már nem pendül meg a húr.
Ő ki belénk szorongókba lelket öntött,
Ő ki megdobogtatta a szívünket,
Ki által boldog volt lelkünk,
S öröm töltötte el a szívünk.
Hangját többé nem hallja senki,
S szívünk is csak néha nyílik ki,
Hogy befogadja erőtadó szavát,
Mikor hallgatjuk a kazettáját.
Mióta eltávozott közülünk,
Megszünt életünk Értelme,
Mit fel nem foghat elme.
Miért? Miért kellett neki e út?
Hisz minden más kiút
Hibás talán,
Egyen kívül, mit választott?
Mivel rengeteg rajongójának fájdalmat okozott.
Neki így volt jó,
Hiszen minden gondot megoldó
E döntés.
Csak egy lövés
És kész.
Várja már a túlvilági lét,
Mi minden örömét
Jelenti már néki.
Az Isten úgy tesz, ahogy kéri,
Ezért sokkal jobb ott néki.
1994. április
A halál az örömöm...
A halál az örömöm,
Élet a bánatom.
Nekem az jó, ha magam
Halva láthatom.
Kiszáll a lelkem,
S már boldog, hogy
Megdögöltem.
1994. május
A halál nekem boldogság...
A halál nekem boldogság,
Mint másnak az élet.
Én akkor örülök,
Ha már nem élek.
1994. május
Élet és halál
Az élet a halállal egyenlő.
A szívem már csupa kő,
S ez a kő csak egyre nő,
Csak egyre nő.
1994. május
Miért pont engem...
Miért pont engem utál az élet?
Miért pont engem vár a halál?
Az emberek eltaszítanak.
Nincs tovább!
Nincs más megoldás,
Csak a Fekete Kaszás.
Halálváró lelkek
Megyek közétek,
Hisz életem értelmét elvesztettem.
Vár a halál!
Gyere velem Kaszás!
Társuljunk hát!
S utadon bolyongjunk,
Míg az idő meg nem áll!
1994. május
Remény és halál
Míg élek csak remélek.
Halálváró lelkek
Megyek felétek,
S egyszer elérek oda,
Hova jut minden ostoba
Szerelmes,
Ahol az idő és tér nem véges.
S a lét nem rémes.
1994. május
Hülyeség
Hülyeség az élet,
Hülyeség a halál.
Amíg bírsz csak igyál!
Hülyeség a szerelem.
Hülyeség a bánat.
Nyisd ki a pofádat,
S mond el mi fájhat.
1994. május
Vallomás
Átölel karom,
Egy szürke hajnalon.
Derekad átfogom,
S ülünk a kispadon.
Nézzük, amint a Nap felkel,
S minden kismadár Nekünk énekel.
Átölel karom,
Egy szürke hajnalon
S én bevallom Neked,
Mit be kell vallanom.
Hogy mit érzek irántad,
S, ha elhagysz
Megöl a bánat.
1994. június
Szerelem vagy ármány
Szerelem vagy ármány?
Fütyüli a sármány.
Inkább ármány, mint szerelem.
Viszlát életem!
1994. július
Szeret vagy nem szeret?
Szeret vagy nem szeret?
Ez a kérdés hangzik el,
Melyre szívem választ tán sosem lel.
De él a remény, hogy szeret!
Míg véget nem vet,
Ő e kérdésre választ ad,
Mitől a szíved meghasad.
Mert a válsz NEM.
Ugyan miért is lenne más?
Hisz mit várhatsz?
Egy férfi szív kemény akár a kő.
De csak addig, amíg Ő
Kívánja így.
Ha viszont egy nő összetöri kőkemény szívét,
Mindent széjjeltép,
Csak megkaphassa őt,
Az annyira kívánt nőt.
1994. július
Emlékezet, s az eljövendő
E személy, ki nekünk kedves volt,
Egy hétfő délelőtt megholt.
Sokan sirattuk, s nagyon.
Szívünkben mély fájdalom.
Mint tanár pótolhatatlan,
De szívünkben őrizve halhatatlan.
Mint ember szigorú és kedves,
Ily érzések éltek szívében e betegnek.
Emlékszem arra a napra,
Mikor utóljára láthatta
Két szemem őt,
Éppen egyesével járta lépcsőt.
Köszöntem, mint mindig:"Jó napot!"
S most már hiába köszönnék,
Választ nem kapok.
Az vigasztal engem, hogy egy nap,
Majd újra láthat,
Mikor a halál elszólít majd,
S lelkem égbe tér,
Újra látom még.
Csendes kis temetőkben
Elfeledve nyugszunk, egyedül.
Sírunkra madár se repül.
S csendes temetőkben,
Elfelejtett sírkertekben,
Nyughatatlan lélekként bolyong majd,
Ki az életben is bolyongott,
S most elkerült onnan, hol boldog sosem volt.
Ez az eljövendő a magányos ember számára.
Nem számíthat csak a Kaszásra,
Ki a lelkedet vígasztalva,
Bejuttat a Paradicsomba.
1994. szeptember
Magányban
Kétségbesetten próbálom tartani magam,
De csak azt érzem testem zuhan.
Mindenki elhagy,
S én segítségre várva,
Kapaszkodnék fűbe-fába,
Csak ne zuhanjak tovább.
Mert, ha egyszer földet érek,
Kétségbeesve kérve-kérek,
Istent, barátot, rokont, szülőt,
Ne pazaroljon minden időt
Másra!
Ne hagyjon el engem!
Mert, ha midenki elhagy
Szívem megszakad,
Testem enyészetbe hull,
Minden emlékem megfakul,
S nem leszek többé.
1995. január 22.
Egyedül
Egyedül.
Tudja az ember
Mit jelent ez? Ó!
S tudja milyen érzés,
Ha elhagyja a szó,
S minden gondolat,
És egytlen egy barátja
Sem marad?
Csendesen, búsan ül.
Hát ilyen egyedül!
Az ember magábaroskad,
Belül kiégett.
Csupa üresség.
Ez nem élet!
S nincs ily szerencsétlen
E féltekén,
Csupán én, csak egyedül én!
1995. január